Filmszervíz

Kedves Látogató. Biztosan látott olyan régi mozi-, vagy TV filmet, hogy “digitálisan feljavított” változat . Miért lehet erre az otthoni családi videóknál is szükség?  Igyekszem a technikai részletekkel nem untatni Önöket, de mégis néhány alapinformációt fontos leírni. Magyarországon az első házi videómagnó kb. 1980-táján jelent meg. A otthoni video kamerák elterjedése a 80′-as évek végétől kezdődik. Tehát az akkor készült filmek már minimum 20 éves felvételek. A VHS, VHS-C, S-VHS, HI-8, VIDEO-8 vidokazettákra a kamerák és magnók bár eltérő szabvány szerint, de ugyanazon az elven rögzítették a felvett filmet. A kazettákban lévő szalagok, mágnesezhető fémet tartalmaznak. A kamerák, a felvétel alatt a szalagokat a filmanyaggal folyamatosan “felmágnesezik” (közérthetőbben megfogalmazva), így rögzül a fémet tartalmazó szalagokon a film. Az idő múlásával ez a mágnesezés folyamatosan gyengül, akár önmagától, akár a kazetták környezetében lévő mágneses sugárzástól. A filmeken ezt úgy vesszük észre, hogy gyengülnek a színek, kezd sötétebb lenni a felvétel, zavaró csíkok kezdenek megjelenni, stb. Ráadásul, minden egyes lejátszáskor csökken a mágnesezés ereje. Ez főleg a régi, illetve az olcsóbb piaci VHS kazettákra jellemző. kb. 80 lejátszás után már nagyon sok jelet veszítettek az eredeti felvételekből.

A másik fő probléma a felvételek visszanézése során, hogy ezeknek a filmeknek az úgynevezett felbontása nagyon alacsony volt. Mit is jelent a felbontás? A képet a televíziók és a kamerák (stb.) úgy alkotják, hogy képpontokat, másnéven pixeleket rögzítenek és azokat egymás alá/mellé helyezve alakul ki az általunk látott kép. Az alábbi ábrán látható, hogy a bal felső sarokban az a piros téglalap szemlélteti a VHS videók felbontását. A következő téglalap a DV, (DVD) vagyis a normál digitális kamerák felbontását. A következő téglalapok már a jelen helyzetet mutatják, ami a HD (High Definitions) minőséget jellemzi.

Mostmár hagyjuk a technikai részleteket. Mi két dologra tudunk vállalkozni. Régi filmjeit digitális megpróbáljuk feljavítani, korrigálni és azokat lemezen, (DVD, vagy HD-Blue-Ray) rögzítjük. A HD felbontásban történő digitális feljavítást, csak DV felvételből vállaljuk.

A másik filmszervíz szolgáltatásunk, hogy régi filmjeit megvágjuk, összerakjuk, esetleg zenei aláfestét kapnak, menürendszerrel, stb.  Nem szeretnénk senkit megijeszteni, de a jövő videó technikája már kopogtat, ami a 3D-s megjelenítést, illetve a mégnagyobb felbontásokat jelenti. Az alábbi ábra ezt szemlélteti. Japánban, és az USA-ban már léteznek 4K adások…

Kedves Látogató, ha a fentiekkel, vagy bármilyen a témába vágó kérdése van, kérem írja meg nekünk. Ide kattintva eljut a “Kapcsolat” menüpontunkhoz.

Utazáskiállítás 2011
Hirdessen videoval
Translator

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Mennyei ajándék születésnapra, esküvőre, ballagásra ... vagy csak úgy  szeretetből!

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Google PageRank
Az alábbi BEST TOP, csak 2010.szeptember 24.-től mutatja a statisztikánkat.
Online lista
1 látogató van online
0 vendég, 1 bots, 0 felhasználó
Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.